Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Elérhetőség
Az Év Fiatalbarát Önkormányzata, Az Év Fiatalbarát Vállalata - pályázati felhívás
Tisztelt Partnerünk!
Ezúton tisztelettel tájékoztatom, hogy a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet pályázatot hirdet a Vidékünk Jövője Program keretében.
A program céljai között szerepel a vidékről történő elvándorlás megállítása, a fiatalok számára a helyben maradásra és a tanulmányok után a hazatérésre ösztönző feltételek kialakítása, valamint a képzett, világlátott fiatalok vidékre költözésének segítése. Az akció kiemelt célja az is, hogy a vidéki élet meghatározó szereplőit bevonjuk, ezért a vidéki önkormányzatok és vállalkozások számára olyan versenyt hirdetünk, amelyben megmutathatják, ők milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a fiatalokat segítsék a vidéken való boldogulásban.
A pályázat települési önkormányzatok, valamint vállalkozások részére került kiírásra.